Nagyjából 2024 tavaszán született, majd 5 hónapos korában egy család megtalálta a törökbálinti depó mellett, de befogadni nem volt lehetőségük, így bekerült a Budaörsi Állatmenhelyre, ahol a Depi nevet kapta. A menhelyen nagyon jó kezekbe került szerencsére, mert már bekerülése után egyből osztott kifutón majd kennelben tölthette napjait, ez pedig ahhoz vezetett, hogy nagyon erős szociális készségek alakultak ki benne. 10 hónapos korában, 2025.03.01-én 1 héttel az első találkozásunk után örökbefogadtam, és azóta is éli az elkényeztetett kutyák nehéz életét. Azóta két iskolában is teljesítettük az alapfokú képzést (TopMancs START program, Tükörmódszer alap) kitűnő eredményekkel, és folytatni is fogjuk a tanulmányainkat ahogy időnk engedi. Szeder fantasztikusan kedves kutya mind gyerekekkel, felnőttekkel és fajtársaival is. Rendszeresen visszajáró vendégei vagyunk a menhelynek, hogy segítsük azokat a kutyákat, akiknek nehezebben megy a szocializáció.
Krisztián Teodóra vagyok, 26 éves, és jelenleg a Fressnapf cégnél dolgozom könyvelői pozícióban.
Mindig is állatokkal voltam körülvéve egész életemben: anyukám erdélyi származású, így azon felül, hogy jelenleg is tele van az udvaruk állatokkal, kiskoromban az összes nyarat az istállóban tölthettem. Tatámtól eltanulhattam, hogyan kell az állatokkal „kommunikálni”, megmutatta, hogyan kell szeretni őket, és milyen elképesztő érzés az, amikor viszont szeretnek.
Ahogy nőttem, úgy alakult ki egy egyre szorosabb kötődésem a kutyák felé: 5 családi kutyusunk is volt, akikért már egészen kicsi korom óta felelősséggel tartoztam